Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Ha történelmi szemmel nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy Deutsch Tamásnak csak félig volt igaza.
„Az uniós értelmiség kényelmetlenül érzi magát, amikor az Európai Uniót az egykori Szovjetunióhoz hasonlítják a... – de kik is hasonlítják? Aki ilyesmire merészel vetemedni, akárcsak a gondolatbűn szintjén, az komoly meghurcolással nézhet szembe. A 2004-es Európai Uniós tagságról szóló népszavazáson például bírósági eljárás indult az uniós jelképet a náci horogkereszt és a szovjet vörös csillag mellé helyező plakát »felelőse« ellen. Pedig az uniót elég sokan hasonlították már az egykori Szovjet Birodalomhoz. A legnagyobb vihart eddig Jeremy Hunt, Theresa May korábbi brit kormányfő külügyminisztere kavarta, de hasonlította már a Foreign Policy publicistája is a kettőt egymáshoz. Sőt, maga Soros György sem volt rest azzal példálózni egy évvel ezelőtt, hogy az Európai Unió úgy fest, mint a Szovjetunió 1991-ben, vagyis az összeomlás előtt áll.
Kevesen tudják, hogy az egyik első politikus, aki az európai uniós törekvéseket – az akkori Európai Közösséget – a Szovjetunióhoz hasonlította, nem más volt, mint Margaret Thatcher. Azután akadt még egy tekintély, az egykori szovjet-orosz ellenzéki aktivista, Vlagyimir Bukovszkij, aki az európai uniós törekvések szovjet gyökereiről írt és a hasonlóságokról nyilatkozott.
Ha kissé frivolak lennénk, akkor mondhatnánk, hogy persze van különbség, nincsenek kivégzések, van viszont árubőség, és hát egyelőre még alig-alig akad Lenin- és Marx-szobor, bár a szoboravatás terén már volt, aki jó példával járt elől – nem más, mint Juncker EU bizottsági elnök. Érdekes, hogy miközben az Unió területén megértést láthatunk az újkommunista szélsőbalos nézetekkel szemben, a totalitárius eszmeiséghez és gyakorlathoz való hasonlítás azonban egyelőre még sértésnek számít. Elképesztő hadjárat indult például Deutsch Tamás ellen, amiért a Magyar Nemzetnek adott interjújában az alábbi kérdés-felelet hangzott el:
»Manfred Weber egy hét végi lapinterjúban azzal érvelt, hogy amennyiben az igazságszolgáltatás függetlensége és a média szabadsága is maradéktalanul megvalósul Magyarországon, a kormánynak nincs félnivalója a jogállamisági feltételrendszertől. A hazai ellenzék soraiból is gyakran hangoztatják ezt. Mit gondol, valóban ennyire egyszerű a képlet?
A Gestapo és az ÁVH is ugyanezt mondta: akinek nincs takargatnivalója, annak nincs félnivalója. De nagyon is jól emlékszünk arra, hogy a valóságban önkényes politikai döntések alapján bárkit, bármikor, bármiért meg lehetett büntetni.«
Ha történelmi szemmel nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy Deutsch Tamásnak csak félig volt igaza. Nézzük meg, hogyan hasonlította össze a két rezsim működését egy egykori ellenálló, Nyeste Zoltán: »Politikai fogoly voltam az Andrássy út 60-ban 1944 végén is, meg 1948-ban is. Szálasi meg Hitler és Rákosi meg Sztálin alatt is. És meg kell mondjam, a két társaság között nincs különbség. Az ávós nyomozók éppoly kegyetlenek voltak, mint a nácik és nyilasok, és fordítva. De: egy különbség mégis volt. A náci nyomozók azt akarták tudni, amit elkövettem, kínoztak, de tényeket akartak. Az ávósokat nem érdekelte a valóság, nem arra vallattak, amit elkövettél, hanem azért kínoztak, hogy vállald el, amit ők kitaláltak. Egy előre kitalált, megtervezett abszurd bűnt akartak a nyakadba varrni.« Nyestét egyébként a Kommunizmus Fekete Könyvében is idézték: »A kommunisták nem zavartatták magukat a tényekkel. Amikor letartóztattak, pontosan tudták, hogy milyen vallomást fogsz majd aláírni. De te magad még nem tudtad. Nekem fogalmam sem volt, hogy "amerikai kém" leszek.«
A helyzet tehát az, hogy ezek szerint a gestapós hasonlat nem passzolt. Persze a korabeli dokumentumokban bőven akadnak olyan esetek, amikor a nyilasok, és nagy testvéreik, a nácik kitalációkat vertek ki a foglyokból. De nagy vonalakban Nyeste Zoltán ellenállónak igaza lehet. A jelen helyzetre vonatkoztatva ez pedig azt jelenti, hogy a kijelentés második felében Deutsch hasonlata nagyon is helytálló volt. Weber mondatai fenyegetően hangzottak, ezt Magyarországon »házmester-tempónak« is nevezik.
Úgyhogy vajon milyen hasonlatra gondoljon az ember, amikor Magyarország ellen jóformán tíz éve egy különböző formákban felmerülő koncepciós eljárás-sorozat folyik? Szürreális vádak, a magyar álláspont lesöprése, a nyilvánosság tereiben üvöltő hangorkán, a magyar kormány elleni megbélyegző jelzők sulykolása. Sőt, a Magyarország elleni ágenda egyik képviselője még azt is mondta, hogy nem áll szóba »magyarokkal«. A Magyarország elleni vádiratban (Sargentini-jelentés), olyan kitételek álltak, amely akármelyik koncepciós eljárás irataiban elfért volna. Ilyenek például: a »választásokra kedvezőtlen légkörben került sor«, vagy hogy »A kampány heves volt, ám az ellenséges és megfélemlítő kampányretorika korlátozott teret hagyott a lényegi vita számára, és csökkentette a szavazók arra való képességét, hogy tájékozott döntést hozzanak.«”